Ceglédbercel jobban sáfárkodott a lehetőségével

Szomorú képet fest a Pest megyei III. osztály Délkeleti csoport felnőtt bajnoksága. Nem csak azért, mert pont nélkül állunk a bajnoki tabellán, hanem azért is, mert folyamatosan lépnek vissza vagy éppen zárnak ki egyesületeket a bajnokságból. Természetesen mindezt nem jogtalanul.

A bajnoki kiírás kapcsán a 15. fordulón vagyunk túl, de jó esetben is tizenkét lejátszott találkozó szerepel a még versenyben lévő egyesületek csapatai mellett. Ami számunkra nagyon rossz hír, hogy akik ellen pontot vagy pontokat szereztünk már nem szerepel, így a Vasadi Regionális Sport Club neve mellett a tabellán 0, azaz nulla pont áll.

A legutóbbi játéknapon Ceglédberceli KSE ellen mérkőztünk. A találkozó előtt szoros mérkőzésre volt kilátás, ami be is jött. Két egyenlő játékerőt felvonultató csapat találkozott. A hazai együttes jobban járatta a labdát, míg mi a letámadásaink után szerzett labdákból igyekeztünk a kapu elé érni. Mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Bő fél órán keresztül gyűrték egymást a játékosok az első találatig.

Hosszú indítással próbálkoztak kiugratni Haraszti Mihályt a védőink. A hazai bekkek röviden tették haza a játékszert kapusuk felé, amit csatárunk utolért és a kapuba lőtt.

Vezető találatunknak nagyon örültünk, de az előny nem tartott sokáig. Fegyelmezettnek és türelmesnek kellett volna lenni a maradék néhány percre. Feleslegesen támadtuk le ellenfelünket a saját térfelükön és a védelmünk mögé rúgott labdából gólt szereztek. Elkerülhető lett volna.

A játékrész utolsó percében az első kidolgozott helyzetünkből újra ziccerbe kerültünk. Ezúttal sajnos nem találtunk a hálóba, pedig ha előnnyel mehettünk volna a szünetre talán nyugodtabban játszottunk volna a második félidőben.

A fordulás után ismét ziccerbe kerültünk. Varga Tamás szerzett labdát, amit Haraszti Mihály játszott neki vissza, de lövését a kapus hárította. Nagy lehetőség volt.

A folytatásban a hazai csapat egyre inkább vette át az irányítást. Nem becsültük meg a labdát kellően. Rendre csak úton voltunk és fáradni is kezdtünk, pedig az iram nem volt eget rengető, de néhányan fegyelmezetlenek voltak. Nem értünk fel ellenfelünk kapujához. Igaz, hogy vendéglátóink is egyetlen valamire való helyzetet dolgoztak ki, azt is szerencsével.

Egy felszabadító rúgásunk pattant vissza az egyik ’Berceli középpályásról éppen a támadójuk elé, aki igazított a játékszeren és a hálóba rúgta.

Az utolsó tíz percben nem tudtunk újítani és változtatni az álláson. Kevés helyzetet kialakító csapatok közül az nyert, aki a háromból kettőt értékesített. Ezúttal sem mi voltunk ezek. Sajnos.

Küzdelmes mérkőzésen maradtunk alul és mivel minden egyesületet kizártak, akik ellen pontokat szereztünk, így szerzett pont nélkül az utolsó helyen állunk. A Ceglédbercel ellen is volt reális esély a pontszerzésre.

Ceglédberceli KSE – Vasadi RSC

            2 : 1

Minden jog fenntartva Vasadi Regionális Sport Club 

2004-2014.