Pénteken és vasárnap is lesz mérkőzés Vasadon

Október első napjaira jut bajnoki mérkőzés független attól, hogy hétköznapra esik a dátum. Utánpótlás csapatainknak lesz villanyfényes találkozójuk, mert ellenfeleink megkérték egyesületünket, hogy ne az előzetesen kiírt időpontban bonyolítsuk le a mérkőzéseket. Természetesen az ilyen kérésekben rendszerint igyekszünk partnerek lenni, akárcsak jelenleg.

Bővebben: Pénteken és vasárnap is lesz mérkőzés Vasadon

Vasadi sportpályán újra bajnoki mérkőzés lesz

 

Szeptember utolsó hétvégéje kulturális és futball szempontból is mozgalmas lesz.

Az utánpótlás csapatok közül a sorsolás alapján csak az U16 korosztály játszik. Az ifisták szabadnaposak.

A fiataloknak mégis lesz elfoglaltságúk szeptember 26-án, szombaton. A Vasadi Regionális Sport Club több játékosa is részt vesz a Szüreti felvonuláson.

Bajnoki mérkőzésekre vasárnap kerül sor.

Délelőtt 10 órakor Üllő SE fiataljai ellen szerepel az U16 korosztály, Üllőn. Az első lejátszott bajnoki mérkőzésükön alulmaradtak, de remélhetőleg most be fogják tudni venni az ellenfél kapuját.

Felnőtt csapatunk Tápiószőlős KSE egyletét látja vendégül. A mérkőzés 2015. szeptember 27-én, vasárnap 16 órakor kezdődik.

A lejátszott öt bajnoki mérkőzés során mindig szereztünk pontot és bízunk abban, hogy most sem lesz másként. A találkozót Vasadon rendezzük. A kapuk előterében kicserélt gyep alkalmasnak tűnik már arra, hogy játszani lehessen hazai környezetben.

Várjuk kedves szurkolóinkat a mérkőzésekre!

 

Hajrá Vasad

Felnőtt csapatunknak erőmérő következik

Szeptember 19-én és 20-án a következő bajnoki találkozók várnak a Vasadi Regionális Sport Club játékosaira.

Időrendben a sort az U19 kezdi meg.

Hernád SE vendégei lesznek szombaton délelőtt. A mérkőzés 10 órakor kezdődik. Az első lejátszott találkozón győzelmet értek el a fiatalok. Ha ezúttal sem megilletődötten lépnek a játéktérre jól szerepelhetnek.

Az U16 korosztály a hétvégén a sorsolás alapján szabadnapos.

Az U14 fiataljai Abonyban szerepelnek vasárnap 10 órakor. A héten ez a második találkozójuk lesz, miután szerdán Tápiószele ellen lépnek hazai környezetbe pályára.

A hétvégi Vasadi RSC futball műsort a felnőtt csapat mérkőzése zárja. Az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Albertirsa SE II. csapata lesz ellenfelünk. Az összecsapás erőfelmérőként is szolgál Bódi József csapata számára, mert ez lesz az első olyan találkozó a 2015/2016. évi bajnoki évadban, hogy a tabella éléről kapunk ellenfelet.

Vasárnap 16 órakor kezdődő mérkőzésen biztosan jól fognak szórakozni, akik kilátogatnak az ’Irsai sportpályára.

A forduló sportműsora az öregfiúk hétfő esti találkozójával teljes. A két lejátszott mérkőzés után az élen áll csapatunk. A tabella elég csalóka, mert több együttes még csak egy találkozót játszott, minden esetre Hernádon is a pontszerzés a célja a társaságnak. Az öregfiúk meccs 18 órakor kezdődik.

Várjuk kedves szurkolóinkat mérkőzéseinkre!

 

Hajrá Vasad

Beindul a nagyüzem

Szeptember második hetétől kezdve mérkőzés mérkőzést követ, egészen november végéig.

Egyesületünk labdarúgó szakosztálya ebben a versenyévben minden fiú illetve férfi korosztályban indított csapatot az MLSZ PMI versenyein.

2015. szeptember 7-én, hétfőn indul az öregfiúk bajnokság. Csapatunk Dabas-Gyón FC vendége lesz. A találkozót 17 órakor rendezik Nyáregyházán.

Az U19 csapatunk szeptember 12-én, szombaton 10 órakor lép pályára Újlengyel DSE ellenfeleként idegenben.

Az U16 korosztály játékosai vasárnap, szeptember 13-án látogatnak Hernádra.

Szintén vasárnap indul a Bozsik Program. Az első hétvégén az U13 és U11 csapatok szerepelnek. A helyszín Pécel. A torna kora délután kerül megrendezésre.

Időrendben a felnőtt csapat zárja a sort, méghozzá Tatárszentgyörgy csapata ellen. A mérkőzést szeptember 13-án 16 órai kezdettel rendezik.

Várjuk kedves szurkolóinkat találkozóinkra!

 

Hajrá Vasad

Minden jog fenntartva Vasadi Regionális Sport Club 

2004-2014.