A gólzápor elmaradt, de a zivatar nem

A mi ifjúsági csapatunkból is többen érettségiznek, ezért egy hét szünet után szerepeltünk újra bajnoki mérkőzésen. Hazai környezetben fogadtuk Ecser SE korosztályos csapatát. A mérkőzés előtt biztos volt, hogy a játékvezető-asszisztensnek nem kell cserét jelezni, miután mindkét csapat tizenegy fővel jelent meg a találkozóra.

Kiegyenlített összecsapás volt. A kapuk is forogtak veszélyben, a kapusok állták a sarat, szó szerint mert közben esett az eső. Hátul stabilak voltunk, elöl pedig kissé súlytalanok.

Az első játékrész nem hozott találatot. Bódi József a szünetben kérte a játékosokat, hogy legyenek pontosabbak a végjátéknál.

A második félidőből eltelt húsz perc, amikor gólt jegyezhetett fel a játékvezető. Ami a legfontosabb, hogy a mi csapatunknál mindezt.

Varga Tamás került gólhelyzetbe és értékesítette a lehetőséget. A folytatásban egyre inkább fáradt a két együttes. Egymás hibáiból éltek, de ennek megfelelően volt terület a támadásokhoz.

A mérkőzés következő találata sajnos a mi kapunkban kötött ki. Tíz perccel a vége előtt a vendég együttes egyenlített.

A hátralévő időben nagyon igyekeztek a játékosok, hogy gólt szerezzenek. A nagy akarást siker eredményezte. Egy kapu előtti tűzijáték végén Tóth Krisztián juttatta a gólvonal mögé a játékszert.

Küzdöttek a fiatalok, ennek köszönhetően nyertük meg a találkozót. Lehet, hogy néhány találat a lábakban maradt, de most ez is belefért, miután ellenfelünknek sem ment jobban.

Vasadi RSC - Ecser SE

       2 : 1 

Kiss Gábor sok védése ellenére vesztettünk a listavezető otthonában

Április utolsó napján lépett pályára felnőtt csapatunk Pilisi LK II. ellen a Megyei III. osztály küzdelmeiben. A tabella első és utolsó helyezett mérkőzésén nem volt meglepetés a végeredményben. Pedig voltak, akik nagyon sokat tettek azért, hogy ne így legyen, mégsem sikerült.

Keretünk meglehetősen foghíjas lett így a bajnokság utolsó mérkőzéseire. Sok a sérültünk, többen dolgoznak még hétvégén is és vannak, akik csak úgy eltűntek.

Számunkra nem úgy sikerült ezen bajnoki idény, ahogyan előzetesen elgondoltuk és a Pilis II. ellen is meglátszott mindez. Vendéglátóin irányították a mérkőzést, de a labdaszerzéseink után a találkozó elején voltak veszélyes támadásaink. Igaz, rossz megoldásokat választottak a játékosok a befejezéseknél. Az idő múlásával pedig egyre inkább felértek a hazaiak a kapunkhoz.

Egy szemfüles megoldással pedig a vezetést is megszerezték. Egy rossz lövésbe piszkált bele centerük, ami a kimozduló kapusunk mellett így elcsorgott, majd az üres kapuba gurították a labdát. A folytatásban hiába szereztünk sok labdát rendre eladtuk. Ha a védelmünk már tehetetlen volt, Kiss Gábor mutatott be szép és fontos védéseket.

A szünet után gyorsan eldőlt a mérkőzés. Olyan fáradtan, álmosan kezdtük a második játékrészt, ami még tőlünk is szokatlan. Az első tíz percben mintha nem lettünk volna a játéktéren. Szörnyű volt látni, hogy a hazaiak milyen könnyen kerülnek a kapunk elé. Nem futottunk eleget, pedig az első félidőben erre nem volt panasz. Kapusunk védései kellettek ahhoz, hogy ne legyen nagyobb a hátrány.

Negyed óra elteltével magunkhoz tértünk. Még gólt is szereztünk, de nem adta meg a játékvezető az asszisztens jelzése miatt. Lesen állt támadónk véleménye szerint. Nem tudni mi lett volna, ha érvényes találatot érünk el, de biztosan adott volna egy jókora lendületet csapatunknak.

A hazaiak gyorsan megrázták magukat, nehogy szorosabb legyen az eredmény. Két perc alatt két gólt szereztek. Mindkét találatot méretes védelmi hiba okozta.

Teljesen hite hagyottak lettünk a végére, aminek köszönhetően újabb gólt ért el a hazai csapat gólerős támadója. Végére öt találatot mutatott a kijelző és mindet a Hazai felírat alatt.

Jobb volt ellenfelünk, de most a kapusunk mindent védett, amit lehetett, sőt olyanokat is, amiket már mi is bent hittünk. Sajnos ezúttal elől nem ment.

Ezzel a végeredménnyel bajnok lett Pilisi LK II. csapata, ránk pedig még két találkozó vár a 2016/2017. évi Megyei III. osztály küzdelmei közül.

Pilisi LK II. – Vasadi RSC

5 : 0

Oda a tavaszi veretlensége ifjúsági csapatunknak

A tavasz folyamán lejátszott mérkőzésein U19 csapatunk nem hagyta el verességgel a játékteret, egészen a hetedik találkozóig. Három győzelem és három döntetlen volt a mérleg.

Ellenfelünk Péceli SSE egylete volt, akik a tabella élére ugrottak, miután egyetlen mérkőzés kivételével mindet megnyerték. Rossz első félidei játékunk miatt mi sem tudtuk megállítani őket.

Vasadon, főleg a sportpályán mindig fúj a szél. Ennek előnyét a vendég együttes élvezte az első játékrészben. Ezáltal enyhe főlényben játszottak. Védelmi hibáinkat kihasználva pedig vezetéshez jutottak. Mezőnyben tetszetősen játszó ellenfelünket sok futással és határozottabb védekezéssel lehetett volna megállítani, de ez most hiányzott a játékunkból.

Elől nem tudtunk veszélyt teremteni, hátul pedig hibáinkat góllal büntették. A fordulásra három gólos előnyt szerzett a vendég csapat.

A második félidőben valamelyest összeszedte magát csapatunk. Kevesebb lett a hiba, valamivel többet futottunk. Varga Tamás révén szépíteni is tudtunk, de támadóink a lefújásig már nem kerültek helyzetbe. Nagyon rossz felfogásban játszottunk elöl. A vendégek sem voltak veszélyesek kapunkra a lefújásig, így nem változott az eredmény.

Bátrabb, határozottabb és harcosabb játékkal lehetett volna keresni valónk, de ezeknek hiányában nem érdemeltünk pontot.

Vasadi RSC – Péceli SSE

   1 : 3

Nem sikerült az újabb bravúr az U14 korosztályban

Folynak az U14 csapatunk bajnoki küzdelmei is. A legutóbbi játéknapon Úri KSK fiataljait fogadta egyletünk. Az erős szélben nehéz dolga volt mind két társaságnak. A labda vagy nagyon gyors volt vagy nem ment elég messzire. De a szembe széllel sem volt könnyű futni a fiataloknak. Ennek ellenére izgalmas találkozót játszottunk. Ismét kiütközött, hogy nincs még mindig elég kondink a nyolcvan perchez, de amig fegyelmezettek voltunk ezúttal sem volt gond.

A találkozó elején a vendég együttes szerzett vezetést. Csapatukban két jobb képességű, labda biztos játékossal nehezen bírtunk a találkozó alatt. Két gólos hátrányba kerültünk. A helyzeteink megvoltak és értékesíteni is sikerült idővel. Csizmadia Tamás távoli lövése talált utat a hálóba, majd Bujdosó Dániel volt gyorsabb mint védője és szerzett gólt. Nánai Dominik szép védéseket bemutatva óvta kapunkat a góltól. Az első játékrészt három hármas döntetlennel zártuk, miután egy kapott gólra Kádár Balázs válaszolt. A kipattanó labdát nagy erővel rúgta a hosszú felsőbe.

A fordulás után jól tartottuk magunkat. Két kontra után pedig újabb két találatot értünk el. Jávorszki András és Bujdosó Dániel ért el találatot. Az utolsó perceket a vendég együttes megnyomta. Védőink nem futottak már annyit, mint az elején és elkerülhető gólokat kaptunk. A Mezei Róbert, Murár Márton által irányított védelem pedig jól zárt ezt megelőzően.

Összességében igazságos eredmény született.

Vasadi RSC - Úri KSK

       5 : 5

 

Hétközi mérkőzésen pótoltunk még egy őszről elhalasztott találkozót Csömör KSK csapata ellen. A tavaszi bajnokinkon bravúrnak számító döntetlent értünk el, a velünk egyetemben versenyen kívül szereplő együttes ellen. A játékot a hazai csapat irányította, nekünk a védekezés szerepe jutott. Sok futással és odaadással játszottunk és tartottuk is magunkat. Szerencsénk is volt az első játékrészben, a kapuig mindössze két alkalommal jutottunk el, igaz abból is lehetett volna gólt szerezni. Az ügyesebben játszó hazaiak ellen fegyelmezetten visszazártak támadóink is, így tudtuk magunkat tartani.

A fordulást követően már kijött a fáradság játékosainkon. Egy gyors támadás végén megszerezték a vezetést, nem érdemtelenül. Sajnos a folytatásban szétestünk, nem védekeztünk elégé. A hazaiak folyamatosan támadtak és lőtték a gólokat. Nem tartották be a kéréseket a játékosok és jobb csapat ellen így nem volt esélyünk a folytatásban.

Fizikálisan erősebb Csömör KSK bedarált minket a végére és hét találatig jutott. De amit az első félidőben bemutattunk arra lehet építeni, ha a játékosok is akarják.

Csömör KSK - Vasadi RSC

  7 : 0

Győztünk, megvan az első 2017. évi győzelem

A Vasadi Regionális Sport Club felnőtt csapata nem adta fel annak a lehetőségét, hogy ebben a bajnoki szezonban győzelmet arasson legalább egy vetélytársa felett.

A kitartásnak meglett az eredménye. 2017. április 23-án Dánszentmiklós KSK ellen végre újra győztesen jöhettünk le a játéktérről. Milyen jó érzés is volt! Innentől kezdve csak remélhetjük, hogy a Dánosi csapat nem lép vissza a bajnokságban.

A bajnokság azon periódusához értünk, ahol van reálisan pontszerzési lehetőségünk. Itt nem az első helyen álló bajnok aspiránsra kell gondolni, de a Dánszentmiklósi egylet ide tartozik. Ennek megfelelően léptek fel Bódi József tanítványai a mérkőzés elejétől fogva. A helyzetkihasználásunkon egy cseppet javítottunk, de még így sem értük el a harminc százalékos kihasználtsági arányt.

Bódi Krisztián gyorsaságát kihasználva került a tizedik perc végén gólhelyzetbe. Szemre is tetszetős támadás végén a kapuba kötött ki a labda. Még inkább megnyugtatott minket a találat. Jó átadásokkal és vállalkozó kedvel játszottak a játékosok. Volt lendület és élet a játékunkban.

A játékrész felénél Zsombok Péter és Haraszti Mihály összjátéka után támadónk megduplázta előnyünket. De régen vártunk már egy Haraszti találatra. 

A fordulás után is megmaradt a lendület. Sajnos kevesebb összjátékot mutattunk be, kissé öncélú lett néhány játékosunk. Amikor passzoltunk gólhelyzetbe is kerültünk.

Czárák Roland kapott jó indítást a bal összekötő helyén, játékosunk szépen lőtte a hosszú alsóba a labdát. Kissé rontotta az összképet, hogy egy védelmi hiba után a vendégeket hozzásegítettük egy találathoz.

Tíz perccel a vége előtt Bódi Krisztián lépett ki a védők között, majd a lefújás előtt Czárák Roland rúgta a sarokrúgást úgy a kapu elé, hogy gólt értünk el. Duplázó támadóinknak köszönhetően magabiztos sikert értünk el.

Kár, hogy eddig kevés alkalmunk volt a hasonló örömre, pedig nem rossz a mi gárdánk.

                   Vasadi RSC - Dánszentmiklós KSK

5 : 1

Minden jog fenntartva Vasadi Regionális Sport Club 

2004-2014.